Szentendrei Kosárlabda SE
Egyesületünk célja a minőségi kosárlabda utánpótlás nevelés. 8-10 éves gyerekeket toborzunk mini kosár csapatunkba. A kezdőket az alapokról elindulva neveljük, iskolázott jól képzett játékosokká. Edzéseket, a legkisebbeknek heti kétszer, az idősebbeknek háromszor majd négyszer tartunk. Helyszín a Szent András Iskola és a Ferences Gimnázium illetve a Református Gimnázium.
Edzőink Maljković Boris szakmai igazgató, Dombai Bálint és Szép Márton.
A szentendrei tornatermek szűk kapacitása miatt az új játékosokat korlátozott számban, csak próbajáték után, edzőink ajánlásával tudjuk leigazolni.
A 20011/2012-es évadban négy csapatot indítottunk kenguru, serdülő, kadett és felnőtt korcsoportban, a Budapest ill. Pest Megye bajnokságokban. A gyerekeket nem terheljük eredménykényszerrel a mérkőzések alapvetően a tanulást, a fejlődést szolgálják. A folyamatos előrelépés lehetőségét szem előtt tarta egyesületünk felnőtt csapata idén az NB II. bajnokságban méretteti meg magát.
A játékosok egyéni fejlődését tekintjük alapvető célunknak, amelyre garancia edzőink magas fokú tudása és felkészültsége.
Egyesületünk továbbra is önfinanszírozó formában működik, vagyis a beszedett tagdíjak fedezik a terembérletek költségét, az edzők díjazását, felszereléseket, a versenyeztetés költségeit. Az elnökség és a csapatkapitányok – valamennyien aktív szülők – lelkesedés-ből, díjazás nélkül végzik munkájukat. A nevelési hozzájárulás korosztálytól függően 7.000 - 10.000 forint havonta.
Számlaszámunk:
Szentendrei Kosárlabda Sport Egyesület
10700550-44139906-51100005
Minden további kérdésre szívesen válaszolunk:
Sólyom András elnök és Dr. Kovács Ferenc tiszteletbeli elnök
